2013. augusztus 12., hétfő

Tejfölös pogácsa,- hidegen kelesztett


Hozzávalók:


40 dkg fehér búzaliszt
10 dkg teljes őrlésű rozsliszt
15 dkg margarin
10 dkg zsír
2 tojás sárgája
3 dkg élesztő
2 dl 20%-os tejföl
1-1.5 dl tej (kb.)
1 teáskanálnyi cukor
1 csapott evőkanálnyi só

Elkészítés:

Előző este a hozzávalókat összegyúrjuk, közepes keménységű tésztát készítünk belőle.
Annyi tejet adunk hozzá, hogy könnyen kezelhető, gyúrható legyen a tészta.
Fóliával letakarjuk a tálat, és másnapig a hűtőbe tesszük.

A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, feltekerjük, mint a beiglit, két végét egymásra hajtjuk, és kb. másfél ujjnyi vastagra kinyújtjuk.

Tetejét késsel megrácsozzuk, kisebb szaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat felvert tojásfehérjével (kevés pirospaprikát is tettem bele) megkenjük úgy, hogy ne csorogjon le az oldalukra.

Sütőpapírral bélelt, vagy zsiradékkal kikent és liszttel megszórt sütőlapra tesszük a darabokat egymástól kissé távolabbra.

Hideg sütőbe tesszük, és pirosra sütjük.
Hőlégkeveréses sütőben sült 170 °C-on (alul-felül 190-200 °C ).

Természetesen sima fehér liszttel is jó, ha valakit zavar a rozsliszt, - szép barnás pirosra sült, és az íze hasonlított a tepertős pogácsára.
Valószínűleg a pogácsa készítésnek nem egy szokványos módja a hidegen kelesztés, és a hajtogatást is nagyon leegyszerűsítettem, de ugyanolyan finom lett, mintha több órát fordítottam volna a kelesztésre, hajtogatásra. Réteges lett a tészta, és kissé el is dőltek a pogácsák, úgy, ahogy illik.
Nem először készült nálam így a pogácsa, nagyon elégedett vagyok vele, sok időt takarítok meg ezzel a módszerrel, tudom ajánlani kipróbálásra másoknak is.

2013. augusztus 6., kedd

Lekvárfőzés - Narancsos őszibarack lekvár




Hozzávalók 3 kg tisztított, nyers alapanyaghoz: őszibarack, 1 db citrom, 3 db nagyobb narancs, 75 dkg cukor.

Továbbá:
hagyományos celofán papír (nem műanyag befőző fólia!)
szalicil vagy nátrium- benzoát (nem kerül bele a lekvárba!)

Elkészítése:

A barackot meghámozzuk, kimagozzuk, a citrom levével megöntözzük, hogy ne barnuljon. Hozzáadjuk a tisztított, feldarabolt narancshúst, és a citrom és egy narancs vékonyra szelt, apróra vagdalt héját, ügyelve arra, hogy a héj alatti fehér rész ne kerüljön bele (zöldséghámozóval a legkönnyebb elvégezni).

Lehetőleg egy vastag falú, magasabb, széles aljú, ép zománcozású edénybe tesszük az anyagokat, és addig főzzük, míg el nem fő a habja.
Az elején nem kell állandóan kevergetni, amikor már kezd elfőni a leve, és eltűnik lassan a habja, akkor már állandó kavarást igényel.
Kicsit át is lehet bot turmix segítségével turmixolni, hogy a nagyobb darabokat összezúzzuk.
Akkor jó a lekvár állaga, amikor teljesen besűrűsödik, kis bugyogó kráterek lesznek benne, amelyek már akár ki is fröcsöghetnek, ezért vigyázzunk, ne szerezzünk égési sérüléseket.
Ilyenkor a felülete is selymes fényű a masszának.

A kész lekvárt tisztára mosott, előzőleg kiforrázott (vagy más módon csírátlanított) üvegekbe töltjük.




Tartósítása:

Az üvegek lekötéséhez valódi celofán papírt használjunk.
A celofánt cellulózból (szerves növényi anyag) gyártják, hártyavékonyságú lap, amely a víztől megpuhul.

Az előzőleg méretre szabott celofán egyik oldalát felforralt, forró vízzel megnedvesítve az üvegre borítjuk, száraz tetejét megszórjuk egy késhegynyi tartósítószerrel.
A másik celofánt szintén megvizezve úgy tesszük rá, hogy a száraz rész lefelé, a vizes felület felfelé nézzen.
Két gumigyűrűvel leszorítjuk. (Én csavaros tetővel is lezárom, ha van az üveghez).
Száraz dunsztban hagyjuk teljesen kihűlni.
Ezzel a módszerrel nem kerül tartósítószer a lekvárba, és nem érintkezik vele közvetlenül, mégis elkerülhetjük azt, hogy a penészgombák életre keljenek.

A módszert Bokor Katalin természetgyógyász „Befőzés cukor nélkül?” című könyvében (kiadva 1997-ben) olvastam, azóta használom, és mindig nagyszerűen beválik, semmi nem romlik meg.
Ő minimális mennyiségű mézet használ cukor helyett a lekvárfőzésnél. 
Ebben az esetben a jól összezúzott gyümölcsöt a kellő sűrűségig főzzük, és csak az utolsó 4-5 percben ízesítjük kevés mézzel, és még pár percig forraljuk.  

Ami miatt felkerült a blogra ez a bejegyzés, az maga a tartósítás módja, amit szerettem volna azokkal megosztani, akik nem ismerik a módszert, - ők sajnos elég sokan vannak.
Legfőképpen azért gondolom ezt, mert lassan felnő egy generáció úgy, hogy meg vannak győződve arról, hogy dzsemfix és egyéb társai nélkül nem is főzhető már lekvár.
Biztosan megvannak a kényelmi szempontjai ezeknek a készítményeknek, de ha választhatok, inkább ott állok és kavargatom, míg valóban olyan lekvár nem lesz belőle, amit lekvárnak nevezünk a hagyományos értelemben.
Azt a fajta zselésített állagot, amit ezekkel a készítményekkel érünk el, bármelyik gyári készítmény is vissza tudja adni, és akkor nem beszélhetünk teljesen vegyszermentes változatról (szerintem).

Visszatérve a tartósításhoz, használhatjuk minden olyan készítménynél, ahol tartósítószert használnánk. Befőttek, ivólevek, zöldségek, stb.

Befőtteket minimális édesítéssel így tehetünk el:
Egy 6-8 literes fazekat jó félig töltünk vízzel, 50 dkg mézzel felforraljuk.
A tisztított gyümölcsöt beletesszük, amikor ismét felforr, párszor megkavarjuk, és amikor kezd puhulni, üvegekbe szedjük, és az ismertetett módszerrel lezárjuk.
Ha nem elég édes, fogyasztáskor utólag lehet mézzel édesíteni ízlés szerint, ezt a lekvárnál is megtehetjük, ha kevés mézzel készül.
Száraz dunsztban hűl ki, mielőtt a polcra tennénk a végső helyére.

Bízom benne, hogy tudtam segíteni!:-)